Egy idilli - vagy annak tűnő reggel -, hát kattintottam egy szép képet, amit nyilván posztoltam is egyből. Ültem nyugodtan, nem volt zavaró tényező. A telefonom időnként fel-felvillant, jelezve, hogy az ismerőseimnek is tetszik a kép vagy annak a hangulata. 10 perc múlva azonban már nem csak a lájkok érkeztek, hanem a rózsaszín, pöttyös kávés bögrém mellé kezdtek potyogni a könnyeim is. Aztán újabb lájk és még egy újabb. Kedvem lett volna hangosan felnevetni az abszurditáson, hogy most mennyire szépnek tűnik az életem, holott épp patakokban folyik a könnyem... De hát minderről én tehetek, ők honnan is tudnák, hogy ez az egész nem idilli...
Nyilván vannak vidám időszakaim, jól tudom érezni magam, sőt, abban is jó vagyok, hogy hosszú időre elnyomjam a fájdalmam és nem is érzem indokoltnak, hogy másokkal megosszam, hogy érzem magam (főleg, hogy sokszor magam előtt is nehéz felvállalnom). Nem szeretnék nagy kibeszélős, együtt sírós estéket, kávézásokat (a borozáshoz egyébként is jobban illik ez a téma, de erre sem vágyom). Igazán csak azt szeretném, ha egyszer felébrednék és kiderülhetne, hogy ez csak egy szörnyű álom. Ahogy telik az idő, egyre kevesebbet gondolok erre, de azt látom, hogy még mindig nehéz elképzelnem a jövőm, így még ha semmi esély sincs rá, várok valamit, ami visszahozza Őt vagy felébreszt ebből a rémálomból. A kényelmes fotelben üldögélve ma azt számoltam, hogy ha minden a terveink szerint alakul akkor éppen a várandósságom hányadik hónapjában járnék... Milyen más lenne akkor az életem. Persze, tuti sírnék akkor is (egyértelmű, hogy többet, mint most), de hát akkor elég lenne a hormonokra fogni és tudnám, hogy a könnyek után nevetés, öröm, vidámság jön (még ha lesz benne sok fáradtság is). De hát, ember tervez...
Szokatlan számomra, hogy nincs jövőképem. Még azt sem tudom elképzelni, hogy mi lesz velem egy év múlva. Mi fog változni az életemben, merre fogok tartani. Ok, azt mondjuk tudom, hogy hova megyek szeptemberben nyaralni, de ez az egyetlen, amit tudok. Hogy a magánéletemben, a munkámban vagy bármilyen más területén az életemben mi lesz, elképzelni sem tudom. Jó, néha vannak őrült, menekülős ötleteim, de ezeket nem sokáig forgatom a fejemben. Aztán egyszer lehet, hogy tényleg elmenekülök. Hátha az a megoldás.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
