Állsz a nappaliban a remeken szabott öltönyödben és nézel ki az ablakon. Nem veszed észre, hogy figyellek. Magam sem tudom, hogy miért, de az jut eszembe, hogy ilyen ábrándosan merülnél el a kinti tájban a temetésem után is. Csak néznél, csendben, mozdulatlanul. Én legalábbis így képzelem.
És…
